.jpg)
Micsoda pazar filmes évünk van, hiszen idén két Die Hard filmet is kaptunk..... Izé...... Khm..... Szünet.... Gondolkodik.......Ja, nem is hiszen ennek a filmnek más a címe, nincs benne a kopasz tarzan, mégis olyan erős Die Hard szintű hónaljszaga van, hogy bizony inkább méltó lenne arra a címre, mint az év eleji Bruce Willis rettenet. Bár maga a White House Down amúgy szórakoztató, mégis alul marad az idei nagy konkurens Olympus Has Fallen-el szemben.
Ritkán adatik meg, hogy egymás után mindjárt két ( az első a This is the end volt ) remek vígjátékot tegyek magamévá, mivel mostanság az igencsak gyér kínálatból volt alkalmam szemezgetni. Ez most megtörtént és örömmel konstatáltam, hogy bár a filmet körülvevő eszeveszett hype ismét túlzott, mégsem érzem átverve magam mert bizony jól szórakoztam.
Világ vége filmekkel is jól lakhat idén az erre éhes néző, főleg ha ezek még viccesre is sikerülnek. Két ilyen alkotás száll idén versenybe a fent említett nézők kegyeiért. Első a This is the end című agymenés, melyet látva a másik versenyző a The Worlds End jól teszi ha felköti a nadrágját!
Na hölgyek urak, mondhatni lement a nagy nyári dömping. Talán most már lesz idő egy két filmet megnézni. Van is lemaradásom bőven, szóval egyet-egyet próbálok pótolni és a "rengeteg" időm közepette posztolgatni is. Nem volt kérdéses, hogy (bár az összes Budapesten forgatott jelenet ki lett vágva a filmből, ejnye-bejnye) a World War Z mindenképp nézős produkció lesz.
Csak Isten bocsáthat meg? Na ezért a filmért még ő sem. Komolyan mondom, hogy az alkotók és a színészek, de még a díszlettervező rég nem látott nagymamája és annak összes bridzspartnere is megérdemelné, hogy egy székhez kötözve étlen szomjan kipeckelt pupillákkal Alkonyat filmeket nézessenek velük non-stop oda vissza, a létező összes nyelven, még nem a megváltó halálért való könyörgésük elnyomná a vámpír rettenet összes fülsértő audio morzsáját.
Amikor először hallottam a filmről, azt gondoltam, hogy mi a frászért csinálnak filmet Kimi Raikkönnen életéről? Aztán pár másodperc után rájöttem, hogy tévedtem, mert ez szerencsére nem az. Ez már megint egy igaz történet......
Kérdés: Mi történik ha a beteg lelkem, érdekes humorvilágom és kicsiny szívem számára oly sok kedves stílus találkozik egy filmben? Természetesen önfeledt szórakozás melynek köszönhető egy már oly régóta várt igazán pazar filmes élmény.
Elvileg velem van a baj, hiszen a tengerentúlon az egekig magasztalják ezt a filmet, mindenhol remek kritikákkal, nézői elismerésekkel büszkélkedhet, de számomra ez a film nem más mint egy csepp a tucathorrorok feneketlen tengerében. Mivel semmi újdonságot nem nyújtott és még ijesztőnek sem feltétlenül volt nevezhető ki kell jelentenem, hogy bizony csalódott vagyok.
Ez a film nem más mint egy kurva nagy eldöntendő kérdés: Igen vagy Nem? A "talán" vagy az "esetleg" jelzők ez esetben nem léteznek. Ha engem kérdeztek a válaszom: Big Mother Fucking YES! Igazi Csemege!
2013 a sci-fi éve, mondják sokan ( főleg az év 2. fele ) hiszen rengeteg hasonszőrű alkotással futhatunk még össze a későbbiekben. Számomra az Oblivion volt az első igazán tetszetős alkotás idén ebben a kategóriában, tehát mondhatom, hogy ez egy igazán igényes felvezetése az előttünk álló sci-fi dömpingnek. Kellemes meglepetés volt, valami olyasmi amire már régóta éheztem.
Jó lett a film. Jobb mint amit várni lehetett tőle, de sokkal rosszabb mint amit a film alapjául szolgáló könyv megérdemelt volna. Ám annak vászonra vitelét leginkább a kivitelezhetetlen jelző illeti meg, cseppet sem meglepő, hogy a két mű még csak köszönő viszonyban sincs egymással. Én azért lengettem egy rohadt nagy pápá-t amikor megpillantottam a " vége " főcímet, mert összességében bizony csalódott vagyok.
Mindjárt az elején le kell szögezni, hogy ez a film nem fog udvariaskodni, elrángatni a kamerát, ha valaki golyót kap a gyomrába, fejébe, mellkasába, hátába, ezért most én sem fogom vissza magam és ugyanolyan nyers valamint helyenként durva leszek mint amilyen ez a film is próbál az lenni. Tehát öveket bekapcsolni, káromkodásokra felkészülni.
A film egyszerűségére való tekintettel a beszámoló felvezetését Tarzan nyelvén írom, hogy még számára is tiszta legyen: a Pacific Rim még az ő értelmi színvonalát is alulmúlja. Nagy sárkányok jönni, bántani ember. Ember elbúj, de nem tud. Ember fél, akar élni, bunyózik nagy sárkánnyal nem tud, ember lenni kisebb. Ember csinál nagyobb fémembert menni neki sárkány. Van nagy csim bumm meg durr. Tarzan szeret banán.
Tegnap volt szerencsém összefutni Guillermo del Toro új, bazinagyszabású, óriásrobotos, űrlényes, sci-fi, katasztrófa, akciófilmjével. 3D-s vetítés, popcorn miegymás. Nagyon vegyes visszhangok jöttek a mozival kapcsolatban már hetek óta. Annak ellenére, hogy a kritikusoknál rendre jó eredményeket kapott, jelentek meg olyan cikkek miszerint az egész projekt bukásra van ítélve és a 200 millió dolláros költségvetést sem fogja visszahozni a stúdió számára. Őszintén szólva, én nehezen hiszem ezt el, de a napokban pontosabb számadatokat fogunk kapni, aztán majd kiderül..
Már az alap koncepció miatt megért a film egy misét, hát még az, hogy az alkotóknak közük volt az általam igencsak szeretett Sinisterhez. Tehát belevágtam és talán mert nem voltak nagy elvárásaim kellemesen szórakoztam, bár a film közel sem volt tökéletes.
Danny Boyle rendező úr ezzel a filmjével szemellenzőt rak a nézőre, beviszi egy végtelen labirintusba, saját tengelye körül vagy négyezer alkalommal megpörgeti, aztán szépen magára hagyja, hogy egyedül próbáljon kikecmeregni a lehetetlen útvesztőből. Végre egy film amin lehet kicsit agyalni. Szeret, szeret, szeret.
Michelle Pfeiffer és Harrison Ford közös thrillere, az oscar díjas Robert Zemeckis rendezésében 2000-ből. Kategóriájában alapműnek számít, de nekem eddig kimaradt. Hallottam róla már, de csak most jutottam el addig, hogy meg is nézzem.
Komoly gondban vagyok, mert nem tudom felidézni, hogy mikor láttam utoljára ennyire beteg, kínos és vicces filmet utoljára. Mindenhol elég durván megbukott, mind a jegypénztáraknál, mind a kritikusoknál ez a hihetetlen sztárparádét felvonultató eszeveszett komédia. Én szeretem, de ez talán betudható az én 14 évesen a fejlődésben megállt perverz és debil lelki világomnak.
Legújabb közönség kedvencnek kiadott tipikus "horror" popcornmozi imázs már akkor több mint sejthető volt, mikor a borító tetején feltűnt: a paranormal activity (és az Insidious) producerétől. Manapság iszonyú hatásvadász dolog ráfirkantani minden poszterre, reklámfelületre, hogy az X fős készítői gárdából kinek melyik filmhez volt köze. Bár halkan jegyezzük meg azért, hogy a producereknek általában érdemben sok köze nincs az alkotásokhoz, ők csak a tőkét adják, mégis az egyik legolcsóbb reklámfogás ez a megoldás. Egyszerű üzlet és marketing az egész.
Szegény Superman annyi megaláztatáson ment keresztül filmes karrierje során, annyiszor hasalt el a jegypénztáraknál, hogy igazán megérdemelt már egy minőségi feldolgozást. Az idő elérkezett hát, hogy a piros csizmás szuperhős magához méltó filmet kapjon és kapott is. Ezúttal viszont a készítők átestek a ló túloldalára.
Vártam ezt a filmet. Nagyon. Moziban néztem volna, ha le merték volna adni nagy vásznon, de a dicső magyarországi forgalmazó keresztülhúzta a számításaimat, ami miatt nagyon bosszús voltam. De most az egyszer hálás lehetek a forgalmazónak, mert így megkíméltek egy újabb idegrohamtól, melyet ismét a szerencsétlen mozigépész felmenőin töltöttem volna ki. Sajnálatomra ez a film felkerült a képzeletbeli 2013-as csalódásaim listára, melynek " előkelő " első helyét még mindig toronymagasan a Die Hard 5 birtokolja. S bár az új Evil Dead film nem kifejezetten rossz, de egyértelmű csalódás.
Amióta láttam az első részt ( van róla beszámoló ) tűkön ülve vártam a folytatást. Legnagyobb örömömre szemernyit sem kellett csalódnom, pedig minimális minőségcsökkenés tapasztalható de még így is felhőtlen vérben fuldokló másfél órával volt dolgom.
Na pont ez történik, ha egy korábbi sikereitől diadalittas rendező mellékszereplőkkel spinoffot forgat. Az eredmény? Szótagolva és nagy betűkkel írom le, hogy érthető és világos legyen: KUR-VA U-NAL-MAS!
Nagyjából tudtam, hogy mire számítsak és próbáltam úgy hozzáállni ehhez a filmhez mint nemrég a Boszorkányvadászokhoz. Úgy ahogy az említett film esetében pozitív volt a benyomásom, azt gondoltam ez most sem lesz másképp. Tévedtem. Az agyam offline üzemmódba állítottam minden fajta elvárást sutba dobtam és felkészültem egy agyatlan mókára. Agyatlanság volt, de a móka elmaradt.
Utolsó kommentek