Nagyon régóta vártam ezt a filmet és szerencsére a várakozás nem volt hiába való. Egy igazi különlegességgel gazdagodott a filmes adatbázisom amit ennek a valóban beteg filmnek köszönhetek. Szeretted a Trainspottingot? Akkor biztos vagyok benne, hogy ezzel a filmmel sem lesz bajod!

Bruce Robertson Skót rendőr egy előléptetésre hajt, melynek köszönhetően talán sikerül megmentenie döglődő házasságát. De Ő nem úgy teper mint ahogy azt egy átlagos törtető tenné. De nem ám! Ő egy másik utat választ. Bemocskol, megszégyenít, manipulál, elkábít, egymásnak fordít és hátba szúr bárkit, mindeközben ő mint egy amolyan külső szemlélő hátradőlve figyeli az eseményeket amíg azok úgy alakulnak ahogy azt ő szeretné. Egy ideig.

Nem véletlen a párhuzam a Trainspotting című filmmel, hiszen mindkét alkotáshoz Irvine Welsh regényei szolgáltatták az alapot. Róla pedig érdemes tudni a következőt: nem gyerekkönyvekkel koptatja a tollát! A tőle megszokott Skót környezet, a helyenként nyomasztó hangulat, a beteg és néhol szélsőséges humor, durva fordulatok minkét művet erősen jellemzik. Mivel a Filth azért nem ér fel a Trainspottinggal, ha egy hasonlattal kellene élnem azt mondanám, hogy a Trainspotting egy kurva erős mentolos rágó, a Filth pedig maga az a csípős mentolos érzés amit az a bizonyos rágó maga után hagy. 

Szögezzük le gyorsan, hogy kicsit azért bűntudatom van. Bűntudatom van, mert mertem élvezni ezt a filmet, nagyon jól szórakoztam rajta és bizony rengeteget nevettem. Hogy miért a bűntudat? Azért mert mindezen érzéseket a világ legnagyobb szardarabja, egy igazi semmitérő mocsoknak megírt karakternek köszönhetek. Egy igazi szemétláda, érzéketlen, gátlástalan, nemtörődöm geci karakter aki mégis felettébb eszes és hihetetlen módon képes játszani az emberekkel, bemocskolni, megbántani, meggyalázni őket. Élősködik a gyengén, meggyengíti az erőset, megingatja a legbecsületesebbet és minden eszközt, legyen az drog, alkohol, kurvák vagy épp a másik gyengesége mindezeket válogatás nélkül képes bevetni önző céljai elérése érdekében. Minél több szemétséget művel, minél inkább úgy tűnik, hogy közeledik a hőn áhított előléptetéshez annál lejjebb csúszik azon a bizonyos lejtőn. Szemünk előtt válik a céltudatos erős hataloméhes rendőr egy utolsó drogos szánalmas szarkupaccá akinek köszönhetően betekintést nyerhetünk egy a valóságtól a drogok miatt elszakadt beteg elmébe is.

Maga a Skót miliő, az akcentus, a helyszínek és a karakterek is igazán szerethetőek, hibát szinte alig találni bennük, sőt egy ilyen film esetében akár még vétek is lenne azok keresgélése. Mert ez egy ízig-vérig erős alkotás, mely több műfajt igényesen, rétegelve helyez egymásra, nehogy kizökkentse a nézőt. Amit pedig James McAvoy művel a filmben az valami parádés. Nem árulok zsákbamacskát ha azt mondom, hogy ez élete játéka volt. És pont. A kamerába való folyamatos kitekintés, sanda mosoly, a nagyon komoly akcentus és a hatalmas beszólások igazán magasra emelik ezt a fajta színészi teljesítményt. Nagyon nehéz amúgy együtt érezni a karakterrel, vagy éppen szurkolni neki mert amit ő művel az bizony, nemhogy feszegeti a határokat, de csúnyán meg is bassza azokat. De hát elvégre is mindenkiben lakik egy kis mocsok, nem?

Megvan itt minden ami egy nem mindennapi filmhez kell?

Jó humor? Pipa.
Remek színészek? Pipa.
Kiváló történet? Pipa.
Nyomasztó hangulat? Pipa.
Jó történetvezetés? Pipa.
Bizarr szituációk? Pipa. 
Remek végkifejlet? Pipa.
Mit adott a kiskorú lány a rendőrnek, hogy ne bukjon le Apuci előtt? Pipa. 
Jár az erős 8-as a filmnek? Pipa!

8/10