moviebox

Csütörtök estére egy súlyos Ausztrál horror jutott. A súlyos szó alatt pedig most nem a vért, fröcsögést, beleket kell érteni, hanem egy pokoli, komor történetet egy modern boogeymanről. Régen találkoztam már olyan darabbal ebből a műfajból ami után végre nem a csalódás ült ki az arcomra, hanem csettintettem egy nagyot, hogy igen így is lehet ezt csinálni. Vagyis inkább így kellene ezt csinálni.. Fantasztikus.

Jennifer Kent elsőfilmes rendezőként, kis költségvetésből varázsolt egy olyan közeget ebben a másfél órában ami megborzongat. Egy teljesen intelligens vonalvezetés alapján téglánként felépítve kapjuk meg azt az érzelmileg és vizuálisan is felkavaró sztorit amit tulajdonképp kettő darab szereplővel sikerül tökéletesen végig vinni. Nem akármilyen két szereplővel. Az anyukát Essie Davis valószínűleg élete alakításával hozza, a kis srácot Noah Wiseman pedig.. hát ezt mindenki maga döntse el. Valamiért úgy érzem ő már megosztóbb ilyen téren.

Amelia elvesztette férjét egy autóbalesetben épp akkor, amikor kórházba vitte volna hogy megszülje első közös gyermeküket. 7 évvel később egyedülálló anyaként neveli a súlyos viselkedési problémákkal küzdő, erőszakos Samuelt, aki ráadásul folyamatosan retteg a szobájába látogató szörnyektől. Egyik este aztán talál egy Mr. Babadook nevű elég brutálisan illusztrált "esti mesét". A dolgok innentől kezdve pedig csak rosszabbodnak..

Nehogy azt higgyétek, hogy ez egy sima szörny a szekrényemben mozi. Messzemenőkig többet nyújt az összes mostanában összedobott tömegcikknél. Az árnyékokkal, fényekkel és jobbnál jobb kameramunkával játszva teremt egy olyan feszült légkört ami még a fényes nappal játszódó jelenetek közben is képes frászt hozni a nézőre. Olcsó trükkök, hirtelen hangeffektek, felvillanó szörnyképek nélkül. Az már csak egy mellékes plusz, hogy imádtam a könyv illusztrációit.

Kövezzetek meg, nekem itt-ott az Insidious jutott eszembe miközben néztem. Viszont egyértelmű erőssége ennek a filmnek, hogy bármennyire is Mr. Babadook bőrébe próbálja bújtatni, egyértelművé teszi hogy nem a szekrényünkben lakozó szörnyektől kell félni, hanem saját magunktól. Ahogy a külvilágtól szinte teljesen elzárkózó két személy egymást, vagy inkább saját magukat kergetik bele az őrületbe.

Biztos vagyok benne, hogy rengetegen fogják azt mondani miután látták, hogy ez ugyan nem volt igazi horror. Ezt a művet emészteni kell kicsit, megérteni.. és még egyszer hangsúlyozom nem a szokásos véres, testrészlevágós, hosszú fekete haj, szörnyvillantós, hangos effekt beszúrós cucc.
Ahogy azt is, hogy volt már ilyen film. Volt hasonló, de nem ilyen.

Arra való tekintettel, hogy rég találkoztam ilyen fasza horrorral, és hogy Jenny Kent első filmje nagyon vajszívűen rányomtam egy:

9/10 -et. Megérdemli.