moviebox

Az első részt egy remek agyzsibbasztó kikapcsolódásként, mindemellett erős közepes filmként definiáltam. Ez a folytatással sincs másképp, csupán a lényegi különbség annyi, hogy az első rész legjobb poénjait koptatja csontig és nyújtja el annyira, hogy az már a nézőnek kínos, sőt fájdalmas is néha. De ettől még azért vicces is tud lenni.

A minap az egyik kedves szomszédom megállított a házban és megkérdezte: 
- Norbikám miért van az, hogy manapság minden a szarnak készítenek folytatást? - érdeklődött a 85 éves Irma néni, mire én külső tenyéréllel, hátulról egy jobb csapottal úgy nyakszirten legyintettem, hogy szegényem koponyája érett görögdinnyeként ketté nyílt a lépcsőkorláton. Vagy rosszul jártam el és csak annyit kellett volna mondanom, hogy nem minden folytatásfilm első része szar, mint ahogy beszámolóm tárgyának elődje sem az? Vagy, hogy nem minden folytatás azért készül, hogy megszégyenítse az elsőt? Passz. De legalább legközelebb kétszer is meggondolja, hogy megállítson-e a lépcsőházban a hülyeségeivel.

Kövezzetek meg, vagy böködjetek izzó vasat a szemgolyóimba, de nekem személy szerint tetszik a humor amit Wayans koma rendre szállít. Ez a film hemzseg az általa oly kedvelt altesti, rasszista, bábusexes poénoktól és megint nem bírta ki, hogy a meztelen valagát a kamerába dörgölje. A poénokat pedig tényleg a végtelenségig nyújtja ami sajnos néhol a visszájára fordul és erősen kellemetlen illatot áraszt, de van, hogy bizony az elnyújtás eredményeként a nevetéstől elmorzsol a néző egy-egy könnycseppet is. Azért nem vagyok képes a primitív poénokra egy cseppet sem haragudni, mert a film egyáltalán nem akarja komolyan venni magát és tőlünk nézőktől sem várja el ugyan ezt. Egy hatalmas ökörködésnek tűnik csupán az egész, melynek jómagam is szívesen voltam részese. A szellemek és démonok mellett megkapják a magukét egy jókora paródia formájában a manapság agyonhypeolt horrorfilmek is, melyeknek nem mindegyike érdemli meg a nézők kitüntető figyelmét: Sinister, The Conjuring, vagy a Paranormal Activity borzadályok.

Karakterek? Nincsenek. Nem is kellenek, mert az agyament poénokon van a hangsúly. Történet? Nincs. Logikátlanul és agyatlanul pakolják egymásra az összefüggéstelen jeleneteket, hol fix kameraállásból, hol kézi vagy mobiltelefon kamrából. Változatos a paletta, de teljesen idióta és zavaros az egész. Miért? Mert az erőltetett poénok erőltetését a végtelenségig erőltették, eközben pedig nem néztek sem Istent, sem embert, sem történetet, sem karaktereket. Azért van itt vicces, börtönviselt pap aki imádkozás közben is káromkodik és elrendez bökővel egy másik papot aki vele ellenkezni mer. Vagy idióta démon aki képtelen rendesen gyilkolni, fehérmájú tinilány akinek nyelőcsövében egy pénisz lakik, vagy a 10 éves kis srác akinek képzeletbeli barátja egy feka gyerek akit Tonynak hívnak, vodkát itat vele és káromkodni tanítja. A rasszista mexikói szomszédról már nem is szólok.

Burkoltan azért üzent a film, annak aki hajlandó a sok káromkodás és játékbabákkal folytatott megannyi sexuális aktus mögé nézni egy pillanatra. A sok rasszista klisé egymás fejéhez való vagdosása igencsak vicces volt és ha beismerjük, ha nem, rengeteg igazságot tartalmazott. Ezen üzenetek hírvivője főként a már korábban említett mexikói szomszéd.

Félre értés ne essék a film természetesen egy nagy rakás szar, viszont kifejezetten vicces is tud lenni. Ha valaki szereti a horrorra akadva filmeket, vagy bármely Wayans agymenésen képes pár mosolyt ellőni, az ezen film alatt sem fogja szögre akasztani magát. Ez garantálható. Én azért megpróbálkozok egy ajánlással a Wayans humor kedvelőinek.

A beszámoló írását megelőző pár órában egy kedves idős Irma néni sem sérült meg. A valósággal való bármilyen kapcsolat és egybeesés csupán a véletlen szüleménye.

5/10