Kedvenc patriótánk ismét színre lép, hogy felvegye a harcot régi-új ellenségével és megóvja az emberek életét és szabadságát egy olyan folytatásfilmben, mely a nagy átlaggal ellentétben jobban sikerült mint az első rész. Az olvasással csak óvatosan, mert az írás elég spoileres lesz.
Nagy reményekkel ültem neki a filmnek, szándékosan nem olvastam utána a kritikáknak, csupán annyit tudtam, hogy a nagy többség bizony kedvelte a kapitány újabb kalandját, ráadásul nem is kis mértékben. Voltak akik egyenesen Olympus-i magasságokba emelték a filmet, na de ez azért egy elég udvarias túlzás, mint ahogy az is, hogy az eddigi legjobb Marvel filmmel fog szemezni az a szerencsés aki jegyet vált az Amerika Kapitány második részére. Szó sincs arról, hogy a film gyenge vagy egyenesen rossz lenne, de azért ódákat zengeni sem kelleni róla, mert vannak filmek melyek inkább érdemelnének hangzatos szavakat, ehelyett a némaság közömbös pecsétjét nyomják rájuk. Személy szerint maradnék annyiban, hogy a film egy remekül összerakott, az első résznél jobb folytatásfilm, mely képes legalább annyira felpörgetni a nézőt, mint amennyire képes untatni is. Bár utóbbira szerencsére kevesebb példa akad.
Kénytelen vagyok a feljebb vázolt hibáért a játékidőt okolni. Majdnem két és fél óra egy olyan folytatásfilmnek ahol már minden karaktert felépítettek és bemutattak a nézőknek, ráadásul már nem is egy filmben túl sok, ha csak nem sikerül valami valóban grandiózus dologgal megtömni a filmet.
Jelen esetben is megpróbálkoztak vele és bár a tét valóban nagy, valahogy túl könnyedén sikerült elénk tárni azt. Egy fél pillanata sincs az embernek arra, hogy akár a legcsekélyebb mértékben is megerőltesse a szürkeállományát. Még szinte fel sem merül a kérdés, máris képen vágnak a válasszal vagy a válaszokkal. Emiatt hiába is pörögnek az események a filmben, valamiért néha az unalom kellemetlen érzése vett hatalmába, mely érzést a jól sikerült profi akciók el is oszlattak. Mert azok bizony kemények lettek akár a gyémánt.
Egy képregényfilmben az ember nyilván nem fog realizmus után kutakodni, de ha teljesen őszinte akarok lenni akkor el kell mondanom, hogy az akciók és főleg a verekedések igencsak valódira sikerültek. Jól megkomponált, koreografált, hatásos és nyers verekedések helyenként hanyag operatőri munkával ( kamerarángatás ), de jelen esetben még ez is megbocsájtható. Az akciók úgy pörögtek, mint hülye gyerek a ringlispilen és ezek közül jó néhány valóban elég realistára sikeredett. Amikor például két autó jóval a megengedett sebességhatár felett csókolózik össze akkor bizony törnek az üvegek, sérül a karosszéria és az apróbb alkatrészek millió szám fröcsögnek a vászonra, a legmegfelelőbb hangi aláfestéssel. Ahogy a lövöldözések és a robbanások is kellően hatásosra és látványosra sikerültek. A film végi akciót leszámítva azt is ki lehetne jelenteni, hogy egy old school jellegű akcióarzenált vonultattak fel a nagyérdeműnek. Azt pedig ami a film végén történt mint akció inkább szívem szerint meg nem történtté tenném. Ott átestek a ló túloldalára a készítők és az addigi csipetnyi realista akciók utolsó kis darabkáit is majdnem sikerült felszippantani egy képzeletbeli ETA 300-al és csaknem átbillentek a hiába is látványos de már szörnyen unalmas akció kategóriába.
Amerika Kapitány története és karaktere a Marvel féle univerzum szerves része, hiszen a Kapitány tagja a Bosszúállók nevű csoportnak, melyek tagjai mind szuperhősök és ha kell akkor összefognak, hogy megvédjék az emberiséget. Ergo egy jól sikerült világmegmentő banzáj után Amerika Kapitány együtt sörözik Thorral, Vasemberrel és Hulkkal is. Eme ismeretségre a film számtalan alkalommal tesz utalásokat, említ meg karaktereket. Sőt! Minden eddiginél szorosabb kapcsolatot ápol az első résszel is. Imádom az ilyen megnyilvánulásokat a folytatásfilmekben amióta John McClane a Die Hard második részében megjegyezte: -Minden ugyanolyan mint akkor. Hogy léphet az ember kétszer ugyan abba a szarba?
Sajnos a humorcsapot sikerül elég szorosan elzárni ( olybá tűnik, hogy csak vasembernek nyitják meg rendesen ), ám azért pár humormorzsát azért sikerült szétszórni a csipegetésre hajlamos nézőközönségnek. Ezeket jórészt a karakterek szállítják. A karakterek akiket már ismerünk, akikkel már több órát végigültünk a moziban vagy otthonunkban, mégis próbálnak mindig új oldalukról bemutatkozni. A Kapitányt megformáló, a lányok bugyiját egy felsőtestvillantással benedvesítő Chris Evans ismét remek a szerepben. Komolyan árad belőle az igazságosság és a patriotizmus, melynek köszönhetően jó étvággyal bekajáltam, hogy neki nincs rossz oldala. Ezzel tűnik ki az emberek, de még a Bosszúállók közül is. Karaktere egy igaz, jó ember aki 50 év jeges álom után próbálja felvenni a mai élet fonalát és ritmusát, elveszetten keresi célját és próbál akklimatizálódni, miközben történetét és kilétét mindenki ismeri. Egyfajta szuperceleb. A többi karaktert nem emelném ki, mert hozták amit szoktak. Akivel érdemes foglalkozni az inkább a Tél Katonája. Aki volt oly kedves hogy a nevét adta a film alcíméhez, csak épp ezt kurvára feleslegesen tette. Az ember az alcímből tévesen von le következtetéseket ha azt hiszi, hogy a film leginkább róla és a Kapitányhoz fűződő viszonyáról fog szólni. Ám sajnos épp csak, hogy jelen van a vásznon és ha meg is jelenik akkor is csak akciókban kamatoztatja tudását, mint egyfajta bérgyilkos és ezt kivétel nélkül olyan jelenetekben teszi melyeket az előzetesekben már megmutattak. Ezzel szemben egy erős, hatalmas potenciált magában rejtő karakter az övé, amit a későbbi filmekben bőven lesz idő kibontani. Hiszen köztudott a történetet ismerők körében, hogy a Tél Katonája valójában Bucky Burnes, Amerika Kapitány halottnak hitt legjobb és talán egyetlen barátja. Aki a Kapitány halála után magára ölti a hős jelmezét, hogy a későbbiekben átvegye annak szerepét, mivel Amerika Kapitány nem csak egy ember, hanem sokkal inkább egy jelkép. A szabadság és az igazság jelképe, ezt a jelképet pedig nem lehet elpusztítani. Ám miután ez megtörténik Buckynak nem csak az új szerepével, hanem saját démonaival is fel kell vennie a küzdelmet. De ez már egy másik történet. A lényeg, hogy kezdjük el megszokni a karaktert, mert még rengeteget fogjuk látni a későbbiekben.
Külön bekezdést érdemelnek a hangok. Nem a zene, bár azzal sem volt gond, sokkal inkább a Kapitány pajzsának fémes suhogása, valamint a Tél Katonájának mechanikus végtagja által gerjesztett géphang. Remekül használták e két audio eszközt mivel annyira beleolvadt minden más hangba, hogy egyáltalán nem tűnt ki, de ha az ember ráakad akkor igazi csemege lehet a hallójáratoknak.
Az Amerika Kapitány egy kifejezetten hangulatos, a Marvel univerzumába tökéletesen passzoló darab, mely igényes felvezetése a következő Bosszúállók mozinak. Elég csak belegondolni, hogy ha ilyen egy felvezető film minősége akkor milyen lehet majd maga a film amit felvezet. Kellemes gondolat, nemde?
8/10
Utolsó kommentek