moviebox

Két hét. Ennyi telt el azóta, hogy láttam a filmet és napról napra kevesebbet tudok magamban felidézni róla ezért hát gyorsan "tollat" ragadok, hogy beszámoljak az idei oscar gála egy nagy éllovasáról, mely annyira fekete és annyira fehér, hogy végül csupán szürke lett belőle. Kicsit sajnálom.

Nos, ami a film címének magyarra való fordítását illeti világosan látható, hogy az okos fordítók ismét elég durva oxigénhiányban szenvedhettek a cím kitalálásakor. A cím mely nem utal semmire, félrevezet és úgy nagy általánosságban minden egyes élőlényre vonatkozik, hiszen mindannyian azelőtt, hogy cselekszünk, mielőtt meghalnánk. Teljességgel érthetetlen, hogy miért ezt a címet aggatták a filmre, ám tény, hogy a szó szerinti fordítás sem csigázta volna fel a tömeget ( Dallas vevő kör ). De mivel a beszámoló nem a magyar filmcímek fikázásáról szól ( bár lassan megérdemelne egy külön blogot ) , hanem a filmekről, így egy huszáros vágással rá is térnék, hogy miért is nem vagyok oda annyira a filmért mint amennyire azt valójában megérdemelné. Nem vagyok oda érte, de nem is utáltam. Egyszerűen csak van egy film nagyon jó alakításokkal, érdekes, ám kissé kiaknázatlan témával, mely sokkal jobban meghálálhatta volna magát.

Maga a film amúgy egy teljesen korrekt kis dráma lehetett volna, hiszen megannyi lehetőséget rejtett magában a helyszín és a téma keveredése. Hiszen a leghomofóbb amerikai államba ( Texas ) telepítettek egy aids központú filmet, ahol aztán végképp zéró empátiát mutatnak ebben az időben az aidsben szenvedőknek. Hiszen akkoriban sziklaszilárd meggyőződésük volt az embereknek, hogy csak az lehet aidses aki buzi. Ezt a vonalat erősíti a főhős is, aki miután orvosától megtudja, hogy ebben a betegségben szenved felháborodik azon, hogy az orvosa buzinak hiszi. Ha már maga a beteg is ilyen beidegződéssel bír akkor elég csak belegondolni a környezete reakcióiba, gondolok itt a remek kocsmai jelenetre ahol szinte leprásként kezelik hősünket az addigi barátai. A film pedig az ilyen elemeinek köszönheti azt, hogy nincs kedvem rávilágítani minden apró hibájára, mert ezeket a kártyákat remekül játszották ki, mint ahogy szintén szimpatikus volt az is hogy nem erőltettek semmilyen karakterfejlődést a főhősünkre. Természetesen változik a hozzáállása pár emberhez, változtat az életén ( drogok, nők, alkohol ) de lényegében ugyan az a texasi tahó marad aki a film elején is volt. Ergo nincs beleerőltetve a meg fogok halni, úgyhogy jó útra térek és segítek másokon klisé. Természetesen segít másokon az illegális, ám hatásos gyógyszerekkel, de csak is pénzért. Csak is fix árért, tehát ha nincs meg a 400 dollárod akkor húzhatsz a picsába, mert ő nem kórház, nem szeretetszolgálat, hanem egy egyszerű klubot üzemeltet ahol 400 dolláros tagdíjért cserébe legálisan oszthatja az amúgy nem engedélyezett gyógyszereket. Ezzel pedig el is érkeztünk arra a pontra ahol számomra világossá vált, hogy a film mit is akar eladni nekünk. Nem az aidsre fekteti a hangsúlyt, nem arra, hogy húzz gumit ha sexelsz, vagy hogy ne nyomj intravénás drogokat, mert a film tudja, hogy mi ezzel már réges-régen tisztában vagyunk. Sokkal inkább akar rávilágítani a rendszerre és azok hiányosságaira, a bürokráciára és a gyógyszeriparra, arra, hogy mekkora pénzek forognak benne és világossá válik az is, hogy bár látszólag az emberekért vannak, nekik gyártanak gyógyszereket, de csak azokét legalizálják akik a legtöbbet fizetnek. Hiába is vannak valóban hatásos, tüneteket valóban csökkentő gyógyszerek, ha azok gyártói nem fizetnek, nem lobbiznak eleget akkor szerüket lehúzhatják a klotyón, mert az illetékes szervek nem legalizálják azt. Itt jön a képbe a megkeseredett, életéért küzdő gátlástalan cowboy aki gyógyszercsempészetbe kezd, miután meglátja, hogy ebben mekkora pénzek vannak. Eszébe sem jut Robin Hoodot játszani. Pénzt keres, üzletel és közben feszesen kinyújtja középső ujját, hogy aztán azt a rendszer seggébe dugja. Ezeket mind szerettem a filmben, azt viszont nehezen tudom elfogadni, hogy egy ilyen hálás témát, ilyen színészekkel és alakításokkal hogy lehetett ennyire laposan, helyenként unalmasan bemutatni. Eszembe jutott, hogy vajon más színészekkel is eladható lett volna a film? Nem hiszem. Lényegében a két halára ítélt karakter lehel életet a filmbe.

Matthew McConaughey ( mostantól csak Matt, mert rühellem a sok ctrl+v kombót ) és Jared Leto játéka dobta fel leginkább a filmet. Aki ismer engem az tudja, hogy Matt színészi munkáját nem sokra tartottam, mert számomra csak egy bugyinedvesítő eszköz volt azokban a tipikus nyálas romantikus - elsőrandineztafilmetkellnézniamoziban - filmekben, de az utóbbi időben kezd kitörni ebből a skatulyából, de ezt a kitörést nem a Killer Joe-val kezdte! Ezek után viszont elismerem és elkezdek igazi színészként gondolni rá. Jared Leto pedig számomra még nála is meggyőzőbb alakítást nyújtott. Rendesen bekajáltam, hogy ő valóban nőnek érzi magát, csupán be van zárva egy férfi testébe. Lehengerlő volt. Leendő Batmenünk felesége ( Jennifer Garner ) is látható volt a filmben, de sajnos felettébb jelentéktelen volt mind a karaktere, mind annak megformálása.

Az idei oscar díj átadáson számomra nagy csalódás volt, hogy a 12 év rabszolgaság vitte haza a legjobb film díját, de most hogy láttam a Dallas Buyers Club című filmet valahol megértem, hogy miért nem rúghatott labdába az arany szoborért való küzdelemben. Sajnos ez az a film amire azért fognak emlékezni, mert a két főszereplő Oscart kapott, az egyik nagyon lefogyott, a másik meg transzvesztitát játszott. Mert évek múlva sajnos csupán ennyi marad majd meg a Dallas Buyers Clubból. Kár érte.

7/10