moviebox

Az egyik, talán a legfőbb dolog ami miatt nem gyűlölöm ezt a filmet az az, hogy több ezer méter magasan egy repülőgépen néztem ezt az alkotást, mely képes volt arra, hogy kikapcsoljon, néha megnevettessen és elfelejtesse velem, hogy bizony tele van a gatyám, mert biz nagyon félek a repüléstől. Ám aki kurvának megy az ne sírjon ha basszák, ugye?  De ettől még a film egész jó móka, csak hát ez a Knoxwille..........

Johnny Knoxville neve egyet jelent a határtalan ökörködéssel, veszélyes és idióta állatságokkal egymás szívatásával és a totális baromkodással az egykoron oly hűen az MTV-t majmoló azóta már felnőtt nézők számára. Ugye ott futott hajdanán a Jackass című sorozat, ahol pár idióta veszélyes marhaságokkal okozott egymásnak fájdalmat vagy épp botránkoztattak meg járókelőket. Kapcsolatom Knoxville munkásságával kimerült csupán pár Jackass epizódban. Nem mintha problémám lenne az általa és barátai által kreált műfajjal és akár maradhatunk is annyiban, hogy a maga nemében még szórakoztatónak is nevezhető, viszont számomra irritáló, hogy ezen egyszerűséggel Knoxville filmes babérokra akar törni. Illik ilyenkor maradni a kaptafánál amíg vevő rá a néző, majd szépen lassan be kell fejezni, hagyni kell elaludni akár egy tövig égett gyertyát. Mert minél tovább húzzák, annál kellemetlenebb lesz nem csak a készítők, de lassan már az egykori rajongók számára is. Ezt tették a Jackassal is, de a műsor kreátora csak nem bír a seggén maradni. Rendre feltűnik különböző hollywoodi filmekben, hogy ott az adott alkotás épp aktuális idióta karakterének bőrében tetszelegjen, kvázi hülyét csinál magából. Vélhetően jó maga is konstatálta eme gyalázatot és ekkor fogalmazódott meg benne egy saját egész estés film a Rossz Nagypapiról. Talán még éppen időben és ezt átkozottul jól tette. Szerencséjére.

Adva van ugye Knoxville a főszerepben, akit egy 80 éves bácsivá maszkíroztak olyan profi módon, hogy a maszkmesteri munkát még Oscarra is jelölték ( persze ha megkapja akkor valaki kopaszra borotválhat ). Van egy végtelenül naiv aranyos kis csávó akinek drogos édesanyja börtönbe megy és drogos apja kéne, hogy magához vegye. De utóbbi lusta érte menni, ezért a papira marad, hogy az unokáját keresztül Amerika pár államán célba juttassa. Elég abszurd és vicces a történet, hát még a szituációk, melyekbe a nem mindennapi duó kerül. Innen is látható, hogy egy nem mindennapi kaland részesei lehetünk a későbbiekben. Pláne, ha még az is a tudomásunkra jut, hogy a nagymami nemrég halt meg és a nagypapi ahelyett, hogy eltemettette volna, inkább magával viszi a tetemet is a kis túrára.

Mélyre temetve hát a Knoxwille féle negatív előítéletemet, melyet a " színész " köszönhet annak, hogy véleményem szerint kényszerűen és szinte már szánalmasan a reflektorfényben akar maradni és előtérbe helyezve a történet abszurditását pozitívan álltam a filmhez. S milyen jól tettem, mert egy igazán kellemes és kínos, mindemellett vicces másfél órát tudhattam magam mögött. Az amolyan kandi kamera stílusban forgatott igazán vicces film és annak szerethető két fő karaktere, valamint azok a valóban rendkívül kellemetlen és kínos szituációk melyekbe azok keveredtek komoly felüdülés volt a már korábban említett repüléstől való halálfélelmem közepette. Voltak a filmben persze hibák, mint mondjuk a nagypapa karaktere mert ahhoz képest amiket művel igencsak megfontolt és néha még tárgyilagos is, illetve, hogy az adott szituációkat szinte sosem zárják le, csupán jön egy vágás és máris máshol találjuk magunkat. A kérdésekre pedig rendre nem érkezik válasz.

Minden pozitívum ellenére természetesen attól még a film erősen ontja magából a "Borat" szagot és a nézőben már-már felmerül néha az ötlettelenség fogalma is, mert a film néhol celluloid szalag helyett olybá tűnik, hogy inkább használt indigót. Mintha csak Borat karaktere megöregedett volna és felvett volna valami rendes amerikai akcentust. De ez még szintén megbocsájtható mert a film hihetetlenül lazán kezeli a helyzeteket és durván leszar mindent és mindenkit. Jellemzi valami fajta szabadság. A két főszereplő is remekül csiszolódik össze a játékidő alatt, hiszen a mogorva alkoholista, sexmániás kretén nagypapa és a kedves aranyos naiv kisgyerek akinek minden morbid élethelyzet abszolút természetesnek tűnik, nem éppen összeillő páros, mégis kis idő elteltével remekül muzsikálnak együtt.

Knoxwille és hibák ide vagy oda, egy önfeledt és valóban vicces másfél óra, mely újranézésre nem feltétlenül érdemes, de egyszeri megtekintésre felettébb ajánlható. Különösen egy olyan feszült idegállapotban melyben jómagam a film megtekintése alatt voltam. 


6/10