moviebox

Két kérdés foglalkoztat miután véget ért a Wall Street Farkasa című film. Az első, hogy vajon melyik ülőgumóm zsibbadt el jobban a több mint három órás játékidő alatt és hogy láttam-e mostanában ennyire jó filmet. A válaszok maguktól értetődnek: mivel a testsúlyom nagy részét a jobb oldalamra helyeztem, így a helyes válasz a jobb alsó fertályom, a másik válasz pedig a nem. Mert bizony nem mostanában láttam ennyire jó filmet. Úgyhogy skacok, jót tenne egy zoknicsere mert bizony lefostam a bokám.

Ez kérem egy gyöngyszem, tudjátok, abból a hibátlan fajtából. Egyetlen betegsége a hosszú játékidő csupán, mely kicsit talán egy ilyen történethez túl hosszú. Lehetett volna mondjuk 45 perccel rövidebb, így épp akkor ért volna véget amikor már a kettes számú vesém is színültig lett a film alatt elfogyasztott gyömbér üdítővel. Akkor kezdtem érezni, hogy talán gáz lesz, de sokat látott veséim megkímélték a körülöttem ülőket. Azt hiszem erre mondják, hogy sok a jóból, ugye? De szerencsére annyira bele feledkeztem a filmbe, hogy pár perccel később már ez sem zavart és hajlandó voltam tudomást sem venni a mellettem helyet foglaló két miss tini picsáról sem akik a film alatt selfiztek ( magukat fotózták ) okos telefonjaikkal szorosan összebújva és a negyven vagy talán az ötvenedik elkészült kép után elégedetten konstatálták, hogy mindkettejük girbe gurba seggig érő dús hajkoronája bizony facebook kompatibilissá lett. A hajkorona, melynek egy görbe tincse végül a nachom paprikás szószának nyálas maradékában landolt, egy kis darab csípős paprikát is magával rántva, mellyel remélem, hogy a delikvens kis idióta éjjel még legalább egyszer összetalálkozik - oly édes tud lenni a bosszú- . Na de ennyit a zavaró tényezőkről, melyeknek nem sikerült kizökkenteniük ezért teljesen a film hatása alá kerülve a külvilágot sikerült vastagon leszarnom.

Nem mindennapi film beszámolóm tárgya, mert végig olyan tempót, végig olyan iramot diktál, olyan képi megoldásokkal és zenékkel, hogy szinte minden filmkocka gyönyör a szemnek. Élénk színek, remek hangulat irdatlan tempó rengeteg humor, melynek köszönhetően olyan érzése van a nézőnek mintha csak egy végeláthatatlan alkohol, drog és nők áztatta bulinak lenne külső szemlélője. Remek szerkezeti felépítésének köszönhetően, -melyeket a rendező néha az idősíkból való kiugrással színez- még azok az egyszerűbb nézők is össze tudják rakni a film teljes vázát, akik a fejüket eddig csak diótörésre használták. A film egyáltalán nem bonyolult és mikor kezdene azzá válni akkor maga a főhős is vigyorogva legyint egyet és nem is foglalkozik azzal, hogy megértesse velünk azt, hogy miből is keresik konkrétan a milliókat, mert egyszerűen nem érdekel minket nézőket, hisz csak bulizni akarunk tovább. Kezdetek, felemelkedés és bukás. Minden szegmenst remekül ábrázolnak, remekül bemutatnak és pazar arányban tolják a vászonra. Természetesen a legjobb, legélvezhetőbb, legszerethetőbb rész volt a leghosszabb. A felemelkedés. Férfiak figyelem! Rengeteg a cici. Erre azért nem árt idejekorán felkészülni, mert a film ugye 16-os korhatár besorolást kapott, de ennyi pucérkodásra, nyílt drogozásra, obszcén szituációkra még én sem számítottam. Persze én ezt egyáltalán nem is bánom.  Az, hogy a karakterek kissé felületesek jelen esetben szintén nem probléma, hiszen a közeg melyben a film játszódik épp ezt követeli meg. Egy a pénz által motivált világban ahol csak a pénz és a hatalom számít senkit sem érdekel, hogy az épp aktuális barátod mit csinált gyermekkorában, hogy hívták a kutyáját vagy hogy mi hajtja őt előre. Nem érdekel, csak kereshess rajta némi zs-t. Felületességük ellenére, viszont változatosak, színesek és némelyikük pokolian vicces is.

A színészeket egy pillanatra sem érheti panasz. Di Caprio szerintem élete egyik legnagyobb alakítását hozza, csodálatos átalakulásokkal, mert hiába játssza ugyan azt a karaktert órákon át, néha annyira kifordul magából, hogy hajlandó farkaspofát felvenni, drogos kábulatban földön fetrengeni, önkívületi állapotban üvölteni, sőt a film utolsó harmadára szinte átváltozik azzá a Matthey McConaughey-vé akit a film elején láthattunk. Mintha csak szerepet cserélnének. Annyi biztos, hogy a vásznon legalább 6 féle Di Caprioval találkozhatunk. Oscar bácsi befigyelhet? Martin Scorsese, a sűrű szemöldökű rendezőguru akinek szerencsére túlburjánzó szőrzete meredten az éget kémleli és ezért hálásak lehetünk, hiszen ennek köszönhetően ő valóban látja is amit csinál. Főleg ha Di Caprioval dolgozik kéz a kézben mert abból mi valóban csak profitálhatunk. 

Nem sok filmes húzást szeretek jobban annál, mint amikor a főhős egy a nyolcvanas években járatos szófordulattal élve " alábeszéli " cselekedeteit, gondolatait, motivációját. Ez számomra a leghitelesebb, legszerethetőbb információközlés, mellyel a film egyáltalán nem fukarkodik. Ez bizony egy minden ízében tökéletes darab nemtől, kortól, vallástól és minden egyébtől függetlenül. Kurvára ilyen filmekért járunk moziba és pont.

10/10