Rájöttem, nem igazán tudnak mostanában olyan horrort csinálni amit bármilyen nyomot is hagyna bennem. 1-2 hónapja néztem a Posessiont (Démoni doboz) és egy részletre nem emlékszem belőle.. Fogalmam sincs mi okból kifolyólag, de valahogy egy kalap alá vettem ezt a két mozit. Mamának nagyon jól sikerült a promója ezt be kell vallani. Még a megjelenés közelében sem volt a film, mégis már a közösségi és filmes oldalak is foglalkoztak vele. Sajnos megint csak nagyobb volt a füstje, mint a lángja..
Apuka egy hideg téli nap (látszólag teljesen megzakkanva) felkarolja két kislányát, hogy már pedig nekik most menniük kell. Autóba pattannak és a zord idő miatt nagyon gyorsan le is csúsznak a szerpentinről. A baleset után egy elhagyatott erdei kunyhó mellett találják magukat. A hidegre való tekintettel gyorsan tábort is vernek a házban, ami talán annyira mégsem elhagyatott?
Valójában egy baromi jó beharang áldozatai lettünk mi nézők. Mármint akik minőségi horrort vártak ettől a mozitól. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Andrés Mushietti rendező már 2008-ban elkészítette a rövidfilm változatát, ami úgy néz ki 5 év alatt érett meg a nagyközönség számára. Ez az első komoly filmes munkája, úgyhogy nem írnám csak és kizárólag az ő számlájára, hogy ennyire gyengécskére sikerült.
Színészek közül számomra egyetlen ismerős arc volt Jessica Chastain személyében. Bár bevallom nem jöttem rá, miben láttam őt, mivel (nagy előnyére) ebben a filmben elég keményen megváltoztatták a külsejét egy lázadó punkrocker csajra. Az egyébként mostanában felkapott színésznő játszott többek között: Az adósság, Fékezhetetlen, Az élet fája, A Bin Laden hajsza, Texas gyilkos földjén. A film legnagyobb pozitívuma ő volt.
A gonosz nagyon bugyutára sikerült és az egészben az a legrosszabb, hogy a legkevésbé sem volt félelmetes a film. Újfent egy teleklisézett horrornak nevezett valamit dobtak a piacra, marha jó marketinggel. Az egész történet nagyon gyenge és a végéhez érve értetlenkedve néztem, hogy egy csomó dolog indokolatlanul vagy épp semmi előzmény nélkül történik. Amire meg kéne, arra nem kapunk semmilyen választ. Azért 5 forgatókönyv írónak 5 év alatt illett volna valami épkézláb cselekményt összedobni.
3/10
Utolsó kommentek