Egy tavalyi dán dráma van most terítéken, ami elég jól szerepelt a filmfesztiválokon és mellesleg még mostanában is játsszák a kis-mozikban.

Én személy szerint előzetesen semmit nem tudtam a történetről, gondolom bizonyos körökben spoiler-nek számíthat, ha leírom a bonyodalmat, viszont mivel negyed óra után már nyilvánvaló, ezért szerintem leírhatom különösebb élménypusztítás nélkül. Szóval hősünk, Lucas egy kisvárosban él egyedül, mivel fia válás után az anyjához került. Egyébként egy óvodában dolgozik. Hobbija a vadászat, vadásztársaival (akik egyben barátai is) néha be is rúgnak együtt. Éppen mikor kezdene jobbra fordulni az élete (barátnője lesz, a fiát többször láthatja), egy apró hazugság áldozata lesz. Az egyik barátjának kislánya az oviból alaptalanul azzal vádolja, hogy fajtalankodott vele. Persze ez hamar elterjed, mindenki csípőből ítélkezik és nemsokára Lucas közutálat tárgya lesz. Kirekesztett hősünk megpróbáltatásait vezeti végig a cselekmény.

A közösségekben élő embercsoportok körében évezredek óta kialakultak bizonyos kollektív viselkedésformák, amik igazságosságában a mai napig gyakran vakon hiszünk. A közösségi ember ma az igazságot a jogrendszer által kimondott ítélet alapján valamint az előbb említett közösségi viselkedésformák alapján méri. Holott gyakran egyik mércére sem lehet támaszkodni. Filmünk a csoportos ítélkezés tökéletlenségét tárja elénk. Méghozzá olyan szélsőséges példán keresztül, amiben az egyébként a polgári igazságérzet bástyájaként működő állami igazságszolgáltatás teljesen háttérbe szorul. Gondolok itt arra, hogy a feldühödött, kirekesztő szomszédságot egyáltalán nem érdekli a hatóság véleménye, ők már eldöntötték, hogy mi az ő igazságuk.

A film a játékidő nagy részében szorongást és bűntudatot kelt a nézőben, hiába vagyunk mi a legkedvezőbb helyzetben. Ugyanis mi tudjuk, hogy mi az igazság. Ugyanakkor az, hogy magunkat látjuk a helytelenül és elhamarkodottan ítélkező emberekben, az okozza az előbb említett tüneteket. Hiszen bárki, aki őszinte magához és nem tört ki teljesen azokból a társadalmi normákból, amiben felnőtt és amikben ma is él, beláthatja, hogy egy ilyen helyzetben nagy esély van rá, hogy előbb utóbb a csoportos tudatunk győzedelmeskedne az esetleg kialakult önálló igazságérzetünk felett. Ez az amit már gyermekkorban magába szív a jellem. Nem is csoda, hogy a Legyek Ura többször is eszembe jutott filmnézés közben. Ugyanis William Golding könyvében is hasonló kegyetlenséggel bántak a kirekesztett Röfivel gyermektársai.

Az is érdekes, hogy a Vadászat értékesebb precedens a pillangó-hatás bemutatására, mint a Pillangó-Hatás c. film (annak ellenére, hogy filmünk elsősorban nem is ezzel foglalkozik). Azért is tartom jobbnak, mert emberközelien mutatja be, hogy egy apró kis hazugság szörnyű események láncolatát képes elindítani és talán ez az amit első körben érdemes számon tartani az embernek, ha a pillangó-hatás emberi léptékkel is fontos következményein gondolkozik.

A film lezárását tekintve kellemesen csalódtam. Ha mondjuk Lars von Trier (vagy akár Aronofsky) kezébe adták volna az ötletet, biztos vagyok benne, hogy olyan befejezést kerekített volna a sztorinak, ami láttán bizonyosan meggyűlöljük az emberiséget. Ami persze nem baj, viszont a Vadászat rátalált az aranyközépútra a naív, optimista befejezés és az előbbi példám között. Érthető okokból ebbe nem megyek jobban bele.

Ugyanakkor volt negatívum is. A cselekmény során többször volt olyan reakciója a közösségnek, ami a valóságban máshogy alakult volna. Többször túl megbocsátó a közösség, ritkábban pedig túl agresszív. Persze tekinthetjük szatírának a történetet, de akkor a negatív viselkedés lenne jobban eltúlozva. Egy részem kacérkodik a gondolattal, hogy talán Dániában kedvesebbek az emberek, de ugyanakkor úgy gondolom, ilyen érzékeny témában valószínűleg a legtöbb európai hasonlóan cselekszik.

A film technikai oldalát csak érintőlegesen említeném. A rendezés jó volt, igaz az állvány nélküli módszer sokaknak zavaró, de itt szerencsére nem vitték túlzásba. A fényképezés sem rossz, ahogy a zene sem, viszont egyik sem kiemelkedő.

A Vadászat egy intelligens dráma, ami egy tök érdekes témát dolgoz fel. Tele van valós karakterekkel és viselkedésformákkal és ennek köszönhetően sokszor nyomasztóan emberi, ami dicséretes. 8/10.