Nem tehetek róla, de amely vígjátékhoz Marlon Wayansnek köze van arra én vevő vagyok, legyen az Horrora akadva 1-2, Ne légy barom stb, így nem is volt kérdés számomra, hogy megnézzem a Hounted House-t mely egy általam már igencsak meggyűlölt franchise kiparodizálása Wayans barátomtól már jól megszokott módon.
Ezt a filmet csak azok nézzék meg akik látták már a Paranormal Activity filmeket, legalábbis az első kettőt. Ez a komédia alábbi filmeket hivatott kigúnyolni, nem túl igényes módon, viszont nagyon sok remek poénnal.
Paródiáról lévén szó a poénokkal érdemes jelen esetben többet foglalkozni, ami igencsak nehézkes ha nem szeretnék semmit sem lelőni a filmből. Már pedig miért is akarnék élmény rombolni ugye? Azt azért leszögezem, hogy sexuális és altesti valamint füves poénokból nem lesz hiány, nevezzük csak őket baszósfingósszívós poénoknak, melyeket Marlon Wayanstől már bőven volt időm megszokni. Félreértés ne essék, nem kell mindjárt leírni valaki humorérzékét azért mert az ilyen poénokra is vevő, de én különösen szeretem ezen poénok Wayans által direkt igénytelen módon való kivitelezését. Szeretek felhőtlenül szakadni a nevetéstől amit a film első tíz percében meg is kaptam és ha kell megesküszöm rá, hogy ha az első 10 perc szintjét tudták volna tartani akkor a legjobb Wayans vígjátékkal találtam volna szembe magam miután a play gombra kattintottam. Ám a 10. perc után jött egy lejtmenet ami szintén szállított poénokat számomra, de koránt sem olyan erőseket mint amihez a film elején szoktattak és bizony végig erre a szintre akartam eljutni, emiatt az egész film alatt sóvárogtam az első 10 perc hangulatára. De mondom még egyszer utána is vannak durva poénok, kényelmetlen szituációk, direkt erőltetett jelenetek, karakterek amik miatt nem szabad korán a kis kocka logóval ellátott gombot nyomogatnunk a távirányítón csak mert a Norbi azt mondta, hogy nem lesz több jó poén.
Színészi játékot ne keressünk mert nincs, rendezőre sem nagyon volt szükség, látvány nuku. Ezt a filmet a poénok és a karakterek éltetik és ezek bőven elegek arra, hogy végignézzük a filmet még akkor is ha a végkövetkeztetés inkább negatív mint pozitív.
Tisztában kell lennünk azzal, hogy ez egy agyzsibbasztó, gátlástalan, helyenként undorító paródiafilm. Megtekintés előtt érdemes agyunkat stand by üzemmódba kapcsolni és törekedni arra, hogy a lehető legkevesebbet gondolkodjunk. Így egy remek mókának nézünk elébe, ami nem nevezhető jó filmnek, erős jóindulattal is csak közepesnek.
5/10
Utolsó kommentek