Egy film a vámpírpopulációról, elég sajátos szemszögből. Ahogy a posteren is látható, vedd a mátrixot és a 28 nappal későbbet, majd megkapod a daybreakerst. Jobban nem is lehetne jellemezni.
2019-ben járunk. Egy rejtélyes vírus a föld lakosságának nagyrészét vámpírrá változtatta. Akik nagyipari mennyiségben csapolják az emberek vérét, a saját fennmaradásuk érdekében. Az emberiség elbújva, elzártan, titokban próbálnak életben maradni, de mivel a vérkészlet véges, a vámpírok egyre inkább kutatnak még megmaradt élők után. Edward (Ethan Hawke) hematológus (és vámpír) próbálja megtalálni a megfelelő művért, amivel pótolhatják a kötelező napi adagot, ha már az emberek teljesen elfogytak (mert vér nélkül a vámpírok képtelenek életben maradni ugyebár). Egy nap aztán találkozik Audreyval (aki ember) és együtt találnak gyógymódot, amit próbálnak eljuttatni a vámpírokhoz kisebb-nagyobb sikerrel, de ha kell az életüket is feláldozzák érte.
Az a biztos, hogy ilyen megközelítésből még nem nagyon láttunk vámpíros filmet. Igazán eredeti forgatókönyvet sikerült összerittyenteni a készítőknek, íróknak, ami nagyon jó is, a sok gagyibbnál gagyibb vámpír film után. Szerencsére nem is kis költségvetésű a film, tehát az effektekre nagyon nem lehet panasz, de a készítők nem is vitték túlzásba a számítógépes animációkat, ami szintén értékelhető egy ilyen kaliberű filmnél.
A színészi alakítások teljesen kielégítőek voltak, Ethan Hawke és Sam Neill még mindíg nagyon jó és mindkettőjük karaktere teljesen illett rájuk. A cselekmények elég jól pörögnek, bár én itt-ott éreztem egy kis időhúzást, volt néhány kisebb kilengése a filmnek, de nem ült le. Igaz volt benne néhány erőltetettebb rész és kicsit hiányoltam belőle, hogy keveset paráztatják a nézőt. Lehet kicsit túl komolyra is akarták csinálni. Néhány durvább jelenet volt benne azért, meg néhány gyors és váratlan halál.. Jó kis mozi volt vasárnap estére, mégha nem is szeretem a vámpírokat.
10/7
Utolsó kommentek