Adam Sandler ismét túl akart mutatni a vele kapcsolatos sztereotípiákon és elvállalt egy drámát. És amiért a Kótyagos Szerelem – ami viccesen a legjobban értékelt filmje - szánalmas volt…nem voltak különösebb elvárásaim.

A történet röviden annyi hogy van Alan Johnson (Don Cheadle) aki sikeres fogorvos, de barátok híján csak az unalmas dolgos-családapa szerepet játssza nap mint nap. Aztán találkozik volt egyetemi szobatársával Charlieval, aki pszichésen elég labilis, mivel elvesztette családját 9/11 következtében. Charlie nem nyílik meg senkinek, távolságtartó, magának való, de Alannel képes összebarátkozni. A történet nagyjából annyi, hogy megpróbál Károlynak segíteni, hogy túltegye magát.

Vannak problémák. A film nem túl mozgalmas és majdnem két órás. Ennek következtében nem köt le végig. Aztán ott van a tény, hogy valójában Charlie lelki vívódásait (remélhetőleg) nagyon kevesen tudják igazán átérezni, ezért amikor jön a lelkizős rész egyszerűen nem szippant be, nem együttérzést hanem csak szimpla sajnálatot tud az ember tanúsítani. Ezzel a film nagyrészt el is vesztette azt, amiért az ember megnéz egy drámát. A másik főszereplő helyzete és problémái átérezhetőek, azonban érdektelenek, sovány vigasz. Szóval a film valójában nem különösebben érdekfeszítő. És még ha direkt rá is akarnánk feküdni arra, hogy azonosuljuk a szerencsétlen Charlieval, úgy elég nehéz, hogy néhol semmi logika nincs a viselkedésében. Még ha bolond fejjel is gondolkozunk.

Akadnak azonban pozitívumok is. Ritkán ugyan, de néhol elég vicces a film. Aztán vannak jó képek New Yorkból, igaz abból is kevés. Jah és a legfontosabb, hogy gond nélkül elnézegeti az ember a két szerencsétlen haverkodását (mégha Charlie idegesítő módon, sokszor ki is akad). Szóval szinte kellemes. Aztán van, akinek pozitívum lehet, nekem már kicsit közhelyes és kicsit izzadtság szagú indie-film séma, a zenebuzizás. Itt is, 5000darabos bakelit gyűjtemény, meg összesen kábé 5-10 perc szövegelés Bruce Springsteen egyik jelentéktelen számáról meg pár más számomra ismeretlen előadóról. Az ilyen bájos tud lenni, de itt elment a fülem mellett, úgy ahogy van. (ez nyilván más lenne, ha szeretném Springsteen-t)

Na, a film nekem így nem jó, de nem is szar: feledhető, közepes, hármas, 5/10. Nem írnám, hogy érdemes megnézni, de nem is kampányolnék ellene. Ugyan a magát túl komolyan vevő imdb sereg szerint még mindig sokkal jobb lett a Reign Over Me, mint akármelyik tipkus-sandler film, számomra ez is homályba fog merülni, csak úgy mint a Spanglish, vagy a Kótyagos Szerelem. (Viszont két évre rá a Funny People beadta.)

PS: Fura, hogy spoilerezni se nagyon tudnék, mert semmi izgalom nincs benne és szinte semmi csavar. Mindenesetre inkább csak tájékoztató jelleggel írtam róla.

aRobid.