A vége főcímet bámulva, egy kérdés foglalkoztatott csupán, mégpedig az, hogy miért nem bírok feltápászkodni a mozi bársony székeinek egyikéből, melyet röpke másfél órára a magaménak tudhattam? Két lehetséges opció között vacillálok, miszerint a szeplős Pistike technokol rapiddal nyomta tele a helyem még az előadás kezdete előtt, vagy a film által okozott hihetetlen élmény kiváltotta sokkos állapot passzíroz a székembe. Természetesen az utóbbi, tehát kedves kételkedők! Tessék szépen moziba menni, mert bár tudatában vagyok, hogy korai a kijelentés de bizony megvan az év filmje!

Nem is tudom mivel lenne stílszerű kezdeni a beszámolót, de úgy gondolom, hogy egyszerűbb a negatívumokkal startolni mert azokból alig van. Csupán a játékidő, mert ilyen minőségi munkából másfél óra pofátlanul kevés.

Ez a film átjár tetőtől talpig, beszippant, a részévé válsz olyannyira, hogy megfeledkezel magadról, a társaságról, a nasidról és a melletted popcornt félrenyelő szőke bombázóról is akit csak mesterséges lélegeztetéssel tudnál visszahozni az életbe, ehelyett csak ott vergődik melletted. Ami természetesen nem a Te hibád hiszen már a filmnek köszönhetően a végtelen világűr aprócska darabkája vagy csupán. Olyan hangulattal és környezettel rendelkezik és azt olyan mesteri módon teremtették meg, hogy már-már követendő példaként illene a filmre tekinteni. A vizuális megoldások kivitelezése, annyira aprólékos és igényes, hogy szem nem marad szárazon, egyszerűen csodálatos és hihetetlen módon játszanak a színekkel valamint a fényekkel. Mindezen persze csak fokoz a 3d-s hatás, de utóbbira egyszerűbb csak amolyan kötelező extraként gondolni. Látványilag tehát a film tökéletes.

Az előbb említett hangulat? Emberek! Ilyet moziban még nem nagyon volt alkalmam átélni, annyira bele éltem magam a filmbe, hogy jómagam is kapkodtam a levegőt, együtt lélegeztem a szereplőkkel, együtt szorongtunk, estünk kétségbe vagy épp érzékenyültünk el. Ezt nevezem hangulatnak, mely mesteri zenei aláfestéssel volt megkomponálva és ez tovább fokozta a depresszív, szorongó hangulatot. Nem egyszer markoltam a bársony fotel karfájába vagy feszültem egyenes háttal a támlának, kapott el szédülés emiatt még most is végigfut a hideg a hátamon. A csodálatos miliő miatt szervezetem néhány alapvető funkciójáról is képes voltam néha megfeledkezni mint például a pislogás vagy épp a levegővétel. Sokszor csak bambán, tátott szájjal bámultam a vásznat, mintha csak a Svéd U20-as vizes pólós csapat lányainak edzésén én lettem volna az őket locsoló vizes fiú. Hangulatból hibátlan.

Alfonsó Cuaronnak már köszönhetek egy tökéletes filmet ( Az Ember Gyermeke ) és jó volt látni, hogy a rendező hű maradt magához és még mindig szeretettel asszisztál a vágás nélküli jelenetek elkészítéséhez. Zseni ez a fazon. Geroge Clooney és Sandra Bullock is tökéletesek voltak, bár olyan nagy kihívást ezen szerepek nem jelenthettek nekik. Kevés szereplős a film, de nem is ezért váltottak sokan jegyet a filmre. Hatalmas előny, hogy a cselekmény egy percre sem ül le. Mindig történik valami ezért szerencsére a film nélkülöz mindenféle üresjáratot. Remek kitekintések és utalások tarkítják a filmet, kedvencem Sandra Bullock magzat póza, mely kvázi az újjászületést volt hivatott szimbolizálni. Remek drámai elemeket csempésztek a filmbe, épp csak annyit amennyit kellett és ezeket okosan adagolták a film folyamán, csak úgy mint azt a csipetnyi humort mely csak arra kellett, hogy a néző néha felébredjen a szorongásból.

Litániát lehetne írni a filmről, de ezt egyszerűen látni kell, mert kérem szépen ilyen a tökéletes moziélmény! Ilyen filmekért járunk moziba! De sajnos el kell fogadni, hogy ilyen minőséget film csupán szökő évente képes adni és hálásak lehetünk, hogy nem kell tovább várnunk, mert ezzel a filmmel egy időre jól lehet lakni. Tökéletes, egyedi, hibátlan. 

10/10