moviebox

Az Úr 2011. évében jelent meg a sok helyen minden idők legjobb akciófilmjének kikiáltott Raid: Redemption című Indonéz műremek. Nem meglepő, hogy osztottam a lelkesedést, mert egy igazán átütő erejű véres akcióorgiával ajándékoztak meg a készítők. Nem is lehetett kérdés, hogy jönni fog egy folytatás. Egy folytatás ami tudjátok, hogy miben szárnyalja túl az első részt? Mindenben. Ohh fuckin' yes...........

Az első rész egyenes ágú folytatásában Rama beépülni kényszerül az alvilág egyik családjába, hogy a korrupt rendőrök ellen bizonyítékokat szerezzen és ezzel leszámoljanak a mocskos zsarukkal és meggyengítsék az alvilágot. A főhősnek nincs választása, hiszen az első részben lezajlott események miatt Ő és családja csak akkor lehetnek biztonságban ha sikerrel véghez viszi az akciót.....

Különleges utat járt be maga a film, hiszen a valóságban a második rész már jóval az első előtt létezett papíron, ám az Indonéz viszonylatban magasnak számító ( Hollywoodnak aprópénz ) gyártási költségek miatt muszáj volt egy olyan történettel és cselekménnyel előállni amire még nem sajnálták a pénzt a befektetők. Így kényszerült az első rész egy viszonylag zárt közegbe, a lakóépületbe és emiatt volt, hogy sem a helyszín, sem pedig a cselekmény ( épp a helyszín miatt ) nem szállította azt amit egy szinte tökéletes filmnek kellene, mégpedig a sokszínű történetet és a csavarokat, vagyis egy korrekt forgatókönyvet. Eme hiányosságok szolgáltatták viszont a második rész végtelenül pozitív fogadtatásának okait. Mert a készítők olyat tettek ami igazán ritka manapság. Meghallgatták a nézőket, adtak a véleményükre és képesek voltak saját büszkeségüket messzire száműzni és hallgattak a sok okos szóra, minek eredménye pedig nem más mint valóban az egyik legnagyszerűbb akciófilm amióta az ember megtanult felegyenesedve járni. Bár kötve hiszem, hogy azt megelőzően készültek volna filmek.

Tehát megtartották és kicsit fel is turbózták azt ami az első részben hibátlanul működött: a véres, kegyetlen és brutális akciókat, melyeket olyan pofátlan természetességgel és olyan mesteri koreográfiával mutattak be, amit bámulva Jackie Chan vélhetően rábukna Jet Li meredező falloszára. S mindehhez tettek egy amolyan Keresztapás-Casinos-Téglás történet egyveleget melyben helyet kap bőven az izgalom, a dráma, az árulás, a cselszövés, a leszámolás vagyis olyan közegbe helyezték végre a tökéletes akciójeleneteket melyeket azok valóban megérdemelnek. A rendező nem csak azt bizonyította, hogy remekül vezényel le verekedős és lövöldözős részeket, de simán elbánik egy autós-üldözős akciójelenettel is. Annyira aprólékos és izgalmas, tökéletes operatőri munkával megspékelt rész volt az a filmből melynek végeztével egy vérbeli akcióbuzinak méltán csorog a nyála a padlóra. Mert nem arról van szó, hogy száz szám repkednek az autók a földtől 10-20 méter magasan, lángra lobbanva melyeknek tetején a főhős szörfösöket megszégyenítő módon egyensúlyoz. Nem. Egyáltalán nem. Hanem a lehető legrealistább körülmények, sérülések és hangok kísérik végig a finálét felvezető üldözéses jelenetsort ahol a legtöbb filmmel ellentétben a gravitáció sem ismeretlen fogalom.

Tényleg van itt minden mi szem-szájnak ingere. Izgalmas történet, a szó legszorosabb értelmében vett tökéletes és látványos verekedések, pazar lőfegyveres akciók, hibátlan autós üldözés és a legszélesebb fegyver arzenál melyeket eddig közelharcokban egy film alatt felvonultattak. Mert van itt kard, kés, vipera, kalapács, baseball ütő, boros üveg, kődarab, és minden más egyéb kellék melyekkel akaratuk elleni bőséges véradásra kényszeríthetők az ellenfelek. Mindezt tökéletes fényképezéssel, mesteri dirigálással két és fél órás játékidőbe sűrítve. Kell ennél több? Nekem nem.

Évek óta ismét egy film ami teljes mértékben pofán szarja Hollywoodot és végre nem látni rajta azt, hogy csupán a néző pénzére hajt, mivel érezni , hogy semmi mást nem akar, mint őszintén szórakoztatni. A rendező általam vélt kijelentésével zárom a beszámolóm, mely végigkísérhette a film munkálatait: Ha kajáltátok az első részt, akkor ezt zabálni fogjátok! Mi pedig nem, hogy zabáljuk, de egyenesen két pofára tömjük és a végén ha jóllakottan is, de repetáért könyörgünk.

10/10

Mestermunka. Ennyi.