moviebox

Késői postnak még addig megírom amíg friss az élmény, egyébként is ilyenkor lehet a legjobban írni a filmekről. Nem mai alkotás, régóta tervbe volt véve a megnézése, jó kritikák, jó értékelések, Tim Burton féle 2003-as agymenés, mi kell még? Bevallom, voltak azért fenntartásaim, de ahogy haladt előre a film, úgy váltak köddé.

A történet roppant egyszerűnek hangzik, de valójában még sem az. Egy apa-fia kapcsolatot hivatott bemutatni, miután egy nap a fiú kap egy telefonhívást, miszerint az édesapjának nagyon kevés ideje van hátra, ezért haza kell utaznia, hogy vele töltse az utolsó napjait. Ezek a napok pedig arról szólnak, hogy az amúgy nagy mesélő öreg, felidézze élete fontosabb, hihetetlen, valószerűtlen állomásait, kalandokkal teli kitérőit és fantasztikus életútját. A fia pedig megpróbáljon rájönni, hogy valójában ki is az ő apja, és ezekből a sztorikból mi igaz, és mi nem.

Tim Burtont már azért ismerhetjük innen-onnan, de aki számára nem mond semmit a neve, néhány általa készített mozi: Batman, Olló kezű Edward, Támad a mars!, Az Álmosvölgy legendája, Majmok bolygója, Alice csodaországban etc. Mondhatjuk tehát, hogy nagy előszeretettel nyúl fikciókhoz, kitalált, valószínűtlen történetekhez, de addig jó amíg azt csinálja amihez ért. Be kell vallanom én nem vagyok nagy rajongója a munkásságának, van néhány általam is kedvelt filmje, de semmiképp sem vagyok Burton fan. Hordozza magával ez a mozi is a jegyeit annak, hogy az ő keze munkája, de azért egy kicsit mégis más.

Nekem maga a cselekmény, történet mesélés, eszembe juttatta a Fall-t. Nem azért, mert egy azon sztorit mutat be a két film, de valahogy mégis könnyen tudtam párhuzamot vonni köztük (aki látta mindkettőt, az tudja, hogy nyilván nem is nehéz). Tény és való, Tarsem mesébe illő látványvilágát túlszárnyalni, nem kis kihívás, viszont Burton nem is magára a képi, inkább az érzelmi részére próbálta fektetni a hangsúlyt. Nekem azonban mégis az az érzésem, hogy Tarsem kicsit megpróbálta meglovagolni a film sikerét, amit kijelenthetünk, hogy sikerült is, és így már két csodás alkotással gazdagodott a filmtörténelem. Ezt a giccses mondatot, te jó ég.. Kicsit elkalandoztam, nem tudom miért akarok minden áron hasonlóságokat és eltéréseket keresni, maradjunk a Nagy halnál.

Nagyon tetszett, hogy bár a besorolásában erősen ott van a dráma, mégis lepörög az egész film úgy, hogy totális jóérzéssel, mosolyogva nézzük végig. Teljesen bele tudja magát élni az ember a látványos történetekbe, majd visszazuhanunk a valóságba, aztán megint rabul ejt a képzelet világa, ráadásul teszi ezt úgy, hogy a legkevésbé sem áll kontrasztban egymással a két dolog.

Azt hiszem bátran kijelenthetem, ha csak mindannyiunknak fele ennyire izgalmas élete lenne, senki nem panaszkodna. Könnyen beszippant magával a film és a végéig el sem akar ereszteni, mindezt megkoronázza ezt egy parádés szereposztással: Ewan McGregor (Star Wars, A sólyom végveszélyben), Helena Bonham Carter (Harcosok klubja, A király beszéde), Steve Buscemi (Kutyaszorítóban, A nagy Lebowski), Marion Cotillard (Eredet, Batman: A sötét lovag), Danny DeVito (Csak lazán!, Négybalkéz), Alison Lohman (Pokolba taszítva, Gamer), csak, hogy néhányat említsünk.

Szóval kérem szépen van itt minden dögivel és aki drámát vár nyugodjon meg, lesz oka szomorkodni is. Kicsit zagyva, de mégis egyszerű, kicsit bolond, de nagyon szerethető, kicsit azt kell hogy mondjam bánom, hogy ilyen sokáig vártam vele, hogy megnézzem. Nagyszerű film volt! Nem is tudjátok mekkora megkönnyebbülés ilyet írni a Kísértetjárás Connecticutban 2 és a Képtelen kampány után. Visszatért a kedvem a filmezéshez, kösz Burton!

9/10